top of page

1. lecke

Normális fejlődésmenet I.

 

 

I. Fejlődésmenet

3.hónap = 12 hét

Nagymozgás:

  • testtartás:ha ölbe veszik testét jól tartja, már nem lóg törékenyen hanem van erős tartása.

  • rugdalózás: kezét-lábát összehangoltan mozgatja, rugdalozása harmónikus, összehangolt, ritmusos,

  • fejemelés: hason fekve fejét és vállát felemeli és megtartja, könyökökre-alkarjára támaszt le.

 

Háton fekve fejét középen tartja, szabadon mozog minden irányba és fel is emeli egy-egy másodpercre.

Ülésbe húzva feje már kevésbé lóg, már meg tudja tartani, de néha még előre vagy hátra biccen.

  • Ülés: Megtámasztva tud ülni, egyes csecsemők akár támasz nélkül is megülnek pár másodpercig. A többség azonban még nem érett az ülésre összeroskadnak vagy eldőlnek.

  • Álló helyzet: amikor álló helyzetbe húzzák, néhány mspig lábát megfeszítve állva marad, majd összerogyik.

Manipuláció:

  • Figyeli a mozgó tárgyakat, amik a látóterében vannak, de kisebb játékokat még nem lát meg

  • nyúlás: mindkét kézzel nyúl a tárgyakért

  • fogás: fogoreflex majdnem teljesen megszűnt, tudatosan fogja meg a tárgyakat, ujjai tönbbynire nyújtott helyzetben vannak. A fogás egyre pontosabb, célirányosabb. a két kéz együtt mozog, ugyanazt a tevékenységet végzik egyszerre egy időben, de kezét nem tudja mozgatni ha van benne valami.

  • ütőmozdulatokat végez, de gyakran téveszt célt,

  • szereti a fölötte lógó tárgyakat ököllel megütni, mikor ezt a játékot felfedezi, 

  • fogóreflex majdnem teljesen megszűnt, tudatosan fogja meg a tárgyakat, ujjai többnyire nyújtott helyzetben vannak, ököltartás ritka

Kommunikáció:

  • Nagyon figyel a hangokra: odafordul, tevékenységét abbahagyja, élénken figyel.

  • Gügyög, tud hosszasan is, önmagának, és másoknak is válaszul: ah, oooh.

  • változatosan használja hangját: sír, nevet, rikoltozik, gőgicsél

  • Ha beszélnek hozzá mosolyog és hangokat is hallat.

 

Adaptív gondolkodás, játék:

  • Ismerős zenét felismeri.

  • Játékot zörget

  • Memóriája nő, szituációkat felismer, megsejt

  • Mimikát utánoz: nyelvet kiölt, szájat nyit-zár.

  • Kukucsjáték kezdete.

  • felfedezi kezét, a szájába veszi

  • ágya fölött lógó zenélő forgót megérinti, megfogja (ok-okozati összefüggés megjelenés).

  • tárgyakat hosszasan követi már nemcsak szemmel követi azokat, hanem feje mozgatásával is

  • tárgyállandóság: figyeli a látóterében lévő tárgyat, és követi is szemével, fejével arra fordul amerre a tárgy eltűnik.

Szocializáció:

  • Szereti ha foglalkoznak vele, igényli is, megpróbálja magára felhívni mások figyelmét, mert szüksége van az emberek figyelmére.

  • Sokat mosolyog, akár kacag is.

már megkülönbözteti az idegeneket az ismerősöktől, elfogadja az idegen jelenlétét is, de anyjának jobban örül,

valódi szociális mosoly megjelenésének időszaka

6.hónap = 24 hét

Nagymozgás:

  • ülés: ülésbe húzásban részt vesz, fejét emeli, karjaival kapaszkodik, de önállóan felülni még nem tud

  • Rugdalózás: laza, szimmetrikus mozdulatokból áll.

  • Hason fekvés: karjaira támaszkodik, feltolja vállát, fejét, mellkasát.

  • forgás: forgás, gurulás kialakul, minden irányba forog, tekeredik, így változtatja helyét.

  • helyváltoztatás: minden tárgyhoz odatornázza magát, valahogy megpróbál mindent megszerezni, kúszó-úszó mozdulatokkal, forgásokkal éri el célját,

  • kúszás: elkezdődik a kúszás, különféle technikákat alkalmazva

  • Ülés: Ülve kis segítségre van szüksége, maga előtt letámaszkodik, hogy helyzetét megtartsa, de rövid ideig támasz nélkül is megül, egyensúlyát még könnyen elveszti, ha fejét megmozdítja eldől.

  • Állás: Ha a hóna alatt fogva felemelik, meg tudja tartani a fejét a testével egy vonalban és tartja a testsúlya nagy részét is.

Manipuláció:

  • nyúlás, fogás, elengedés: pontos, tudatos, célirányos, határozott mozdulattal távolságot és irányt jól felmérve határozottan kinyúl és megragad tárgyakat két kézzel és egy kézzel is, de még a kétkezes manipulálás a domináns

  • elengedés: Képes a tárgyakat szándékosan, céltudatosan elengedni ha másikat kínálnak neki, ekkor még kiejti a kezében tartottat és az újra koncentrál, kettőt még nem tart kézben.

  • A kiejtet tárgyat követi szemével.

  • Kezd a játékokkal céltudatosan játszani, már nemcsak a szájába veszi azokat.

Kommunikáció:

  • Újabb hangzói jelenhetnek meg, mint f, v, ka, da, ma.

  • Sikítani is tud már.

  • Játék közben boldogságában gagyog.

  • A hallott zene hangulatára reagál hangokkal, arckifejezéssel. A hozzá beszélőnek visszagagyog, kommunikál.

Adaptív gondolkodás, játék:

  • Tükörben figyeli magát, örömét leli benne.

  • Testével már abba az irányba tud fordulni, amerre a számára érdekes tárgy található.

  • Minden tárgyat megtapogat, szájába veszi, szopogatja

  • testtudata fejlődik, pontosan tudja, hogy kezét-lábát ő maga irányítja

  • tárgyakat intenzíven vizsgál forgat, hogy minden oldalról, és perspektívából megszemlélhesse és tapasztalatot gyűjtsön.

  • tárgyállandóság: nyúl a részben eltakart tárgy felé, de tevékenységét abbahagyja ha a tárgy eltűnik szeme elől, szemével követi, de ha nem találja belenyugszi

  • már pontosan megállapítja a hangforrás helyét, arra fordul, odanéz

  • távolságészlelés kifejlődik: a gyermek először azért a tárgyért nyúl,ami közelebb van hozzá.

Szocializáció:

  • idegen közegben sírni kezd, tiltakozik, a félénkség jeleit mutatja.

  • Incselkedik a felnőttel, rákuncog, nevetve néz rá, ha azt várja menjenek oda hozzá.

  • Zenét felismeri, ilyenkor abbahagyja a sírást vagy gügyögni kezd

  • Nevére kezd felfigyelni

  • érzelemit kinyilvánítja: panaszkodik ha szomorú, nevet ha boldog, mérgesen sír, izgalmában sikongat

  • szereti a kukucsjátékot

  • szereti a kérem-tessék játékot, a kölcsönösségi játékokat

Táplálkozás, önellátás:

  • Ekkortájt jelennek meg az első fogak.

  • A cumisüvegét megpróbálja megtartani.

  • Szilárd táplálékot, pl.: keksz elszopogat ha a kezében van. pelenkázás, öltöztetés nehéz az izgő-mozgó babával szeret kézzel önállóan enni

© Montessori világa 2012-2026

Adatvédelmi szabályzat

Az oldal tartalma saját szellemi tulajdon, szerzői jogvédelem alatt áll, engedély nélküli felhasználása jogi következményekkel jár! 

  • facebook-square
bottom of page